Összemosódhatnak a múlt és a jövő eseményei? Létezik egzakt jelen? Lehetséges összebarátkoznunk az idővel, hogy cinkosunkként tekintsünk rá; esetleg az uralmunk alá vonjuk? Hogyan viselkedne Alice Csodaországban, a Királynő színe előtti kihallgatásán, ha a Bolond Kalapos mint az idő cimborája – is jelen lenne? Miképpen zajlana egy mindennapi munkamegbeszélés a Fekete lyuk és az Entrópia (nem éppen egymást támogató) részvételével?

Folytonos maradna-e a személyiségünk, ha fájdalmas emlékeinket leadhatnánk egyszerű, kovászos uborkának szánt dunsztosüvegben? Zavarba jön-e a kelta mitológiából napjainkba szakadt unikornis, ha egy mesében kell szembesülnie a saját nemlétével? Találhatunk-e a jövőből ránk maradt festményt örökségünk romjai között? Ezekben a kérdésekben két közös van: hogy mind valamilyen kapcsolatba hozhatóak az idő témakörével, és hogy mindet a platóni szabályos testek ihlették.